Barion Pixel

Viszlát mártírkodás – hello boldog élet

Ma már mosolyogva gondolok vissza korábbi önmagamra, aki mindenkinek mindig meg akart felelni, aki mindent megoldott, elintézett és akár saját kárán is mások érdekében hajtotta magát a végső kimerülésig. Nagyon meg akartam mutatni és megdolgozni mindenért, amire eljutottam oda, hogy magamat valamelyest érdemesnek tarottam egy-egy eredményre. 

Akkor az üzleti világ, a tapasztalataim azt diktálták számomra:
a sok és kitartó munka, a napi 16-18 órás munkabírás 
szükséges az elismerés kivívásához, a sikerhez.

Abban az időben nem is gondoltam volna, hogy a jelenlegi életem valaha létezik majd. Jóval messzebb jutottam, mint azt valaha gondoltam akkoriban és a változás, a haladásom ma is tart, folyamatos. 

Mindez akkor jutott eszembe, amikor a minap egy régi kedves ismerősöm csalódottan azt mesélte, ő nagy erőket fektetett személyes fejlődésébe, de nagyon lassan halad. Úgy gondolta, ha nekiveselkedik és elolvas egy rakás fejlődő gondolkodás témájába vágó könyvet, majd szorgalmasan csinálja az önismereti feladatokat, akkor rövid idő alatt képes lesz hihetetlen eredményeket elérni – hiszen számtalan helyen olvasta, hogy ez az a bizonyos KULCS a boldogsághoz. Felhalmozta a szükségesnek gondolt irodalmat, megvásárolt egy rakás online tanfolyamot, önfejlesztő feladatkönyvet és belevetette magát. 

Korábbi tapasztalataim alapján tudtam, hogy
amikor a megfelelő kulcsszavak, mondatok a tudatalattiba beépülnek,
az azonnal megmutatkozik és kézzel fogható eredményeket hoz.

Izgatottan vártam tehát a beszámolót, de a várt eredmények csak nem jöttek. A kezdeti lendület szép lassan kimerült és érdektelen teherré, száraz feladattá, kötelességgé vált mindaz, ami lelkesedéssel, izgalommal átjárt kihívásnak indult. Tudtam, hogy nem ezt kellene éreznie. 

Na de mi történt?

Az történt, hogy valójában nem történt semmi. Amikor olvasott, nem azt figyelte, hogy mit olvas, hanem hogy meglegyen a napi kitűzött oldalszám. Amikor egy-egy feladatlapot megírt, nem mélyedt el a kérdésekben, hanem megpróbált mindenre kifogástalan választ adni és időben elkészülni a feladattal. Amikor egyéni feladatokat oldott meg, nem fókuszált magára, csak a feladatra és közben többször felvette a telefont, megírt egy e-mailt, elaltatta a gyereket, feltörölte a kiömlött szörpöt, feltett két elkóborolt mesekönyvet a polcra, megcsinálta a havi zárást a vállalkozásához, bepakolta a mosogatógépet, kivitte a szemetet és összeírta, mit kell venni még a boltban… 

Évekkel ezelőtt ez a történet rólam is szólhatott volna.
A megszokás: multitasking, avagy több feladat kezelése és megoldása egy időben

Volt az az idő, amikor büszke voltam erre a képességemre.

Számomra időbe telt a felismerés, folyton elkalandozok a lényegtől. Én akkor beláttam, hogy túl sok mindenbe vágtam bele, ezért semmit sem csináltam igazán és sehol sem voltam ott egészen. Pontosan emlékszem a pillanatra, amikor ezt a két nagyon fontos ígéretet tettem magamnak:

Lépésről lépésre haladok
és
nem bírálom magamat semmiért

 

Az én lépéseim magam felé az alábbiak voltak:

  • Kiválasztok egy könyvet és az összes többit felteszem a polcra – az a cél, hogy azt az egyet úgy olvassam el, hogy valóban olvasok és figyelek rá, figyelmen kívül hagyva az idő tényezőt – persze ügyelek rá, hogy időről időre haladjak az olvasással. 
  •  
  • Tudatosan figyelem, miket mondok, amikor magamról beszélek és helyesbítem a téves vagy hamis gondolatokat. Felülírom őket pozitív, igaz gondolatokkal. Hatalmas felismerésekkel gazdagodom – ez a folyamat a mai napig tart.
  •  
  • Amikor felfedezem magamon, hogy az „én szegény áldozat”, avagy mártír üzemmódba kapcsolok, szeretettel átölelem az érzést és elengedem. Mert tudom, hogy legtöbbször egy képzelt elvárásnak próbálok megfelelni. Tudatosítom, hogy ez csupán rossz szokás és jóval több vagyok én ennél.
  •  
  • A számomra nehézséget okozó gondolatokat megosztom olyan emberekkel, akik példaként állnak előttem az adott témában, hogy inspirációt nyerjek tőlük a megoldáshoz.
  •  
  • Minden este tudatosítom, mennyi csodás dolog van az életemben és hálával gondolok mindenre és mindenkire, aki ebben közreműködött – ide érteve természetesen saját magamat is.
  •  
  • A bónusz fogadalmam pedig: nem kérek elnézést megszokásból, mert sokszor és indokolatlanul használjuk ezt a szót. Sok esetben inkább köszönetet mondok másoknak és magamnak egy-egy dologért. 

Ezek a lépések nekem sokat segítettek és azért hozom most ide Neked, hogy inspiráljalak.  Lépj akkorát, ami számodra komfortos, haladj a saját mértéked szerint. 

Számomra évekkel ezelőtt eljött az a pillanat is, amikor a szükségtelen korlátozó tényezőket: a maximalizmust, a folyamatos kontrollálási kényszer, a jobban tudást, a „kicsi én” és a „nem vagyok elég jó” gondolatát képzeletbeli léggömbökre kötöttem, majd vettem egy nagy levegőt és hatalmas hálával a szívemben szélnek eresztettem őket. Azt kívántam, szálljanak a Mindenséghez és találják meg a helyüket máshol, ahol újra támogatást hoznak valaki életébe. Nekem köszönöm, már nincs szükségem rájuk.

Azt vallom, hogy azok vagyunk, amit gondolunk magunkról, ezért igazán fontos, hogy úgy gondolj magadra, mint a számodra legkedvesebb, legszeretettebb lényre. Nem lehet kérdés,  hogy minden jót megérdemelsz, hiszen kivételesen fantasztikus, különleges, egyedi, pótolhatatlan vagy ezen a világon. Tudnod kell, hogy tökéletes és minden képpen elég jó vagy. Tehát amikor önmagadról beszélsz, gondolkodsz, válassz jó gondolatokat! Mert azok mint a mágnes, magukhoz vonzzák a jót, a boldogságot, a bőséget, a csodákat, amit Te mind, mind megérdemelsz.

A gyerekeknek is ezt tanítom:
„Válassz jó gondolatot,
mert a jó gondolatok hívni fogják a barátaikat
és csupa jó gondolattal lesz tele a fejed”

 

szeretettel, 

Gáspár Zsuzsi

A Szerzőről

Megosztás:

Share on facebook
Facebook

Szólj hozzá!